Létrehozva: 2019.09.28.

Ő lett Vajna Tímea menedzsere, meg fogja védeni

Nem véletlenül találkoztak 15 éve.

A sors is úgy akarta, hogy Vajna Timi és Baranyi Rozália jósnő találkozzon, akik mára nemcsak lelki társak és jó barátnők, hanem munkatársak is.

„Nagyon régóta ismerjük egymást Timivel. Nagyjából 15 évvel ezelőtt találkoztunk először. Jósoltatni jött hozzám, amiből aztán hamar barátság alakult ki közöttünk” – mondta a Borsnak Baranyi Rozália, Vajna Timi jósnője, barátnője, s immár sajtófőnöke.

„Számtalan dolog megvalósult abból, amit Timinek mondtam. Mindig kikéri a véleményemet, én pedig igyekszem őt jó tanácsokkal ellátni, nem utolsósorban pedig megvédeni, mert rengetegen bántják, csak azt nem értem, hogy miért. Nyilvánvalóan nem ismerik, a róla szóló álhírek pedig még tovább rontják a megítélését. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy kezembe veszem az irányítást, és innentől fogva én kontrollálom minden nyilatkozatát, mert egyre siralmasabb, ami körülötte folyik. Timi is nehezen viseli a fröcsögést. Mostantól vi­szont minden más lesz. Legalábbis igyekszem az imázsán javítani, mert ideje, hogy ennyi idő után az emberek megismerjék Vajna Timi igazi arcát.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott