Létrehozva: 2020.07.26.

Nyolc hónap után áll újra színpadra Csepregi Éva

A Neoton énekesnője nagyon várja már, hogy újra a közönség elé állhasson, igaz, kissé izgul is, milyen lesz újra énekelni.

Nyolc hónap után Kaposváron, a Nyári Szabadtéri Színpadon lép fel a Neoton!

„Az elmúlt hónapok számunkra is bizonytalanságban teltek, sok koncertünket le kellett mondanunk. Nem volt könnyű időszak, de most nagy örömmel és izgalommal várjuk, hogy újra találkozhassunk a közönséggel” - mondta el a Ripost-nak Csepregi Éva.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Népszerűsége okán a Neoton nem az ötszáz fős koncertekhez szokott hozzá, de az új szabályozást ők is tiszteletben tartják. A fellépések színvonalából azonban nem hajlandóak lejjebb adni.

„Komolyan vesszük a közelgő koncertet, méltó és maradandó élményt szeretnénk nyújtani a közönségnek, ezért ugyanazzal a hang- és fénytechnikával készülünk, mint az arénás nagykoncerteinken.”

Az énekesnő értesült a rajongók javaslatáról is, akik azt üzenték kedvenceiknek, tartson a Neoton 10x30 perces koncerteket, hogy minél többen bejuthassanak.

„Az ötlet alapvetően jó, de a harminc perc nagyon kevés volna... Igazából még az egy óra is rövid, hiszen így nem tudnánk lejátszani minden népszerű számunkat. Viszont könnyen lehet, hogy a jövőben kétszer hetvenöt perces koncerteket fogunk adni egymás után, hogy minél többen eljöhessenek” – árulta el a népszerű énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének