Létrehozva: 2019.07.12.

Nyíltan beszélt az egyedüllétről Sári Évi, ezt érzi mindennap

A Splash egykori énekesnõje egyáltalán nem szomorkodik szakítása után, a munka ugyanis szinte minden percét leköti.

Szerző Ripost

A 41 éves Sári Évi éjt nappallá téve próbál, színházban játszik, fellépéseket vállal, közben videóklipet is forgat. Így nem csoda, hogy mostanában alig várja, hogy hazaérjen Ropi nevű kutyájához.

A színésznő amikor Budapestre jött, idegennek érezte magát, hiszen nem ismert senkit. Mára már hozzászokott a főváros nyüzsgéséhez, de ha teheti, meglátogatja édesanyját vidéken.

Most végre megtalálta az álomotthonát is. "Amikor ide költöztem, éreztem, hogy hazaértem" - árulta el a Best Magazinnak az énekesnő, aki a lakásban egyedül él, mert néhány hónapja szakított a párjával.

Magányosnak azonban nem érzi magát: "A volt barátom is itt élt velem, de őszintén szólva, nekem most jó így, jól viselem az egyedüllétet. Ebben is megtalálom a szépséget. Előfordult már, hogy viszonylag hosszú ideig nem volt párkapcsolatom" - vallotta be Sári.

"Egyelőre csak Ropi kutyám a társam a mindennapokban, igazi kis házőrző" - mondta a sztár, aki ha teheti, mindenhova magával viszi a kutyust.

Ismerkedni viszont nem ér rá, mert minden idejét lefoglalja a munka, a barátaira is kevesebb idő jut. Ezért nagyon örül, ha hazaér otthonába, hiszen ott szeret legjobban pihenni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról