Létrehozva: 2019.01.08.

Nyaralása közben törtek be Vámos Erikához

Nem indult zökkenõmentesen a 2019-es év Több, mint TestÕr mûsorvezetõjének! A mûsorvezetõ december végén utazott két hétre Burmába, ahol a spirituális feltöltõdés mellett izgalmakból sem volt hiány.

Vámos Erika épp csak kezdte megszokni az időeltolódást és az ázsiai ország merőben más klímáját, amikor ijesztő hírt kapott itthonról: betörtek az otthonába!

"Az első két éjszakán szinte semmit nem tudtam aludni, mert idegen volt számomra a környezet. A harmadik este már fáradtan zuhantam az ágyba, remélve, hogy most aztán teljesen kialszom magamat. Ám, az éjszaka közepén megszólalt a telefonom és hívott a biztonsági cég, hogy betörtek az otthonomba. Az volt a szerencsém, hogy a házba be van kötve a mozgásérzékelő, ami egy biztonsági céghez továbbítja a jelet, így bármilyen akció történik, a cég emberei rögtön odamennek. Így is történt, de nem találtak semmit, ahogy a párom sem, akit másnap reggel küldtem oda, hogy nézze át alaposan a házat" - mondta el a Ripostnak Erika, aki végül fellélegezhetett. 

"Semmit nem vittek el, mert a riasztó miatt elmenekültek a házból, de emiatt napokig aludni sem tudtam."

A részleteket olvasd el a %RIPOST% napilap keddi lapszámában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek