Létrehozva: 2017.07.11.

Nótár Maryvel való viszonyáról vallott L.L. Junior

Hosszú hónapok után most a rapper õszintén beszélt egykori kollégájával való kapcsolatáról!

Egy helyszínen léptek fel az egykori kollégákból lett ellenségek, Nótár Mary és L.L. Junior. Az énekesek egymást váltották a Monoki Babfesztivál színpadán. Elkerülhetetlennek tűnt, hogy egymás szemébe nézzenek. 

Mary és Junior tavaly decemberben vesztek össze. Nyilvánosan, estek egymásnak. A rapper többek között azzal vádolta a magzata elvesztését akkoriban bejelentő Maryt, hogy nem is volt várandós. Válaszul az énekesnő egy kemény hangvételű videóban osztotta ki Juniort. Az adok-kapoknak az lett a vége, hogy Mary ügyvédhez fordult.

Azóta nem találkoztak, és nem is beszélnek egymással. Így mindenki arra volt kíváncsi, miként zajlik a nagy találkozás.

"Mary lépett fel elsőként a fesztiválon. Amikor megérkeztem a helyszínre, a tömeg megörült, így biztosan tudta, hogy itt vagyok. Fel voltam készülve a találkozásra, reméltem, hogy sikerül felnőtt emberek módjára intézni mindent" – mondta el a Borsnak Junior.

"Érkezésem után kulturáltan félrevonultam a háttérbe, megvártam, hogy vége legyen a fellépésének, elmenjen, majd csak ezután mentem fel a színpadra.

Nem volt kedvem találkozni Maryvel

– mondta el Junior, aki úgy gondolja, kapcsolatuk soha nem lesz már a régi. És hogy kibékül-e egymással a két nagyágyú?

Õszintén? Nem hiszem, csalódtam benne

– tette hozzá a rapper. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott