Létrehozva: 2016.07.15.

Norbi most nagyon kiakadt! Segítségért kiált

A fitneszguru alig találja a szavakat dühében, ha szóba kerül a Dóri Ház csõd közeli helyzete. Az ország egyetlen gyermekhospice intézménye az életben maradásért küzd szó szerint és átvitt értelemben is.

Schobert Norbi a hét elején nyúlt mélyen a pénztárcájába, amikor hírül vette, hogy a Pécsen működő Dóri Ház súlyos anyagi gondokkal küzd. Ahogyan arról a %RIPOST% is beszámolt, az Update módszer atyja azonnali, egymillió forintos gyorssegélyt folyósított a Szemem Fénye Alapítványnak, de ez az összeg gyakorlatilag már el is fogyott. Norbi dühös kirohanást intézett a honi gazdagok és jómódúak felé.

"Nem azért nyilatkoztam az adományról, mert a mellemet akartam verni, hanem azért, hogy mások is észbe kapjanak, és meglássák, mi igazán fontos az életben. De sajnos azt tapasztalom, hogy a harácsolás olyan 'hangzavarral' jár, amin nem hatol át a hangom."

Felfoghatatlan, hogy azokat, akik megtehetnék, hogy segítenek, egyszerűen nem érdeklik a haldokló, életükért küzdő gyermekek sorsa.

"Ezek szerint ebben az országban nem érdemelnek méltó befejezést azok a kicsik, akik nem arról ábrándoznak, hogy tűzoltók, vagy balett táncosok lesznek, hanem arról, hogy megélik a holnapot!" - fakadt ki Schobert Norbi.

"Mit lehet tenni egy olyan országban, ahol egyesek palotákat halmoznak, és ahová nem tudnak, annyi luxusautót behozni amennyire igény van, de ha adakozásról van szó, akkor lapulnak, mint sz.r a fűben?"

Megint a kisemberek mozdulnak meg, ahogy hallom, és küldik el a pár ezer forintos adományaikat, ahelyett, hogy azok tennének valamit, akik valóban jól élnek

- mondja dühösen a fitneszguru.

A %RIPOST% megkereste az alapítvány vezetőjét is, hogy megtudjuk, mi is a helyzet most a Dóri Házban.

"Valóban bajban vagyunk, de én tizenöt éve vagyok bajban folyamatosan, amióta csak ezzel foglalkozom, és szomorú, de már megszoktam, hogy nyaranta krízishelyzetbe kerülünk, ami általában szeptember körül oldódik, meg amikor megérkeznek hozzánk az adó egy százalékok."

A gyerekek és a családtagok szerencsére semmit sem érzékelnek abból, hogy anyagi gondokkal küzd az alapítvány, hiszen élelem és közművek vannak, illetve a tárgyi feltételeket is folyamatosan biztosítani tudjuk.

"Norbi adományából sikerült kifizetnem az ápolószemélyzet bérének nagy részét, de sajnos így is vannak, akik a felmondásukat töltik, hiszen nem tudnak berendezkedni arra, hogy több hetes csúszással kapják az illetményüket. Olyan nincs, hogy mi lehúzzuk a rolót, hiszen a betegeink nagy része nem is tudna hová menni, nem tudnák őket elhelyezni a szüleik" - mondta az alapítvány vezetője, Gyura Barbara, aki elárulta, hogy az utóbbi napok sajtóvisszhangja nyomán érkeztek felajánlások, melyek segítik a túlélést szeptemberig.

Minden fillér számít a hospice ház helyzetének stabilizálásában.  Ha adományozni szeretne, azt megteheti bármekkora összeggel!

Számlavezető bank: Szigetvári Takarékszövetkezet
Bankszámlaszám: 50800111 11083762
Külföldi utaláshoz: IBAN: HU24 50800111 11083762 00000000 – SWIFT code: TAKBHUHB
Bank címe: Bajcsy-Zsilinszky E. utca 7. – 7622 – Pécs / Hungary

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott