Létrehozva: 2018.06.09.

Nem titok többé: Ennek a nőnek köszönheti boldogságát Liptai Claudia

Elátkozták, mégis sikerült megtalálnia a boldogságot. Liptai Claudia sokáig szenvedett, már nem hitte, hogy tartogat az élet számára valami szépet.

Kevesen tudják, de Liptai Claudia rendkívül babonás. Évekkel ezelőtt a műsorvezető úgy érzete, elátkozták, ezért jósnőhöz fordult.

Meggyőződése volt, hogy az életében történő sorozatos tragédiák, a számtalan párkapcsolati kudarc mögött, szándékos rosszindulat és mérgező energiák állnak.

Claudia szabadulni akart a démonoktól, ami nem csoda, hiszen 2010 óta magánéletében szinte csak csalódás és fájdalom érte. Gesztesi Károllyal 2010-ben váltak el egymástól és ekkor valóságos mélyrepülés kezdődött el az életében. Nem sokkal a szakítás után Claudia azt hitte, hogy következő párja oldalán végre biztonságra és szerelemre talált, de ez a kapcsolat is tragikus körülmények között ért véget. A férfi öngyilkos lett, amit Claudia nehezen dolgozott fel, sokáig szenvedett.

Ám többen úgy vélték, a megboldogult fiatalember családjából akkor és ott megátkozta valaki a műsorvezetőt.

Egy biztos, itt még nem ért véget Claudia kálváriája, még ugyanabban az évben elvesztette imádott édesanyját is, akinek a halála végleg összetörte, sok idő kellett hozzá, hogy újra talpra álljon. Claudia ekkor már biztos volt abban, hogy átok ül rajta, ezért kétségbeesetten kért segítséget.

Öt év után megjött a boldogság

"Félórás szertartáson helyeztem fel Claudia csuklójára egy piros fonalat. Nem mindegy ugyanis, hogy ki és milyen módszerrel csomózza fel, és mit mond a szertartás alatt. Ez az úgynevezett átokűző fonál védőburkot von viselője köré, ezzel védi tulajdonosát a további rontástól”

– mondta korábban Gazsi Gizella jósnő. A szertartás után Claudia bármerre járt, a fonál védelmezte az útján és úgy tűnt, végre elhiheti, hogy neki is jár a boldogság.

Igaza lett! Öt év várakozás után végül, 2015-ben rátalált az igaz szerelem Pataki Ádám cukrászmester oldalán. A férfi még házas volt, amikor Claudiával egymásba szerettek, de talán a piros fonálnak is köszönhetően, az akadályok elgördültek az útjukból. Ádám elvált és összeköltözött a műsorvezetővel, aki három év után fiúgyermekkel ajándékozta meg. Liptai Claudia negyvenhárom éves korában vállalta ismét az anyaságot, de legbelül tudta, hogy már nem foghat rajta semmilyen átok, így boldogan várta kisfiát. Marcell születésével pedig, még több öröm érkezett Clau életébe.

„Soha többé nem árthatnak neki”

Ezt a műsorvezető és a cukrászmester eljegyzése és a csütörtökön megkötött házassága koronázta meg. Úgy tűnik tehát, Claudia végre révbe ért, és ha minden igaz, ehhez köze van a piros fonálnak is. Most, az esküvő hétvégéjén megkerestük a jósnőt, akinek a műsorvezető a szerelmet és új családját köszönheti.

"Claudia szerelmi élete el volt átkozva, de soha többé nem árthatnak neki. Évekkel ezelőtt levettem róla a rontást és ez már örökre kitart. Claudia boldog lesz, én gondoskodom róla”

– jelentette ki a jósnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek