Létrehozva: 2017.03.04.

Nem találod ki, hány éves ma Zorán!

Generációk nõttek fel dalain, mégis hihetetlen, hogy az énekes már ennyi idõs...

Szerző A.Z.

Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, zeneszerző, fél évszázada a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb szereplője március 4-én ünnepli 75. születésnapját.

Az énekes 1942. március 4-én született Belgrádban. Öccsével a három évvel fiatalabb Dusánnal 1948-ban jöttek Magyarországra, amikor apjukat diplomáciai szolgálatra vezényelték Budapestre.

Zorán a Radnóti Gimnáziumban érettségizett, majd felvették a Műegyetem villamosmérnöki karára. Gimnáziumi évei alatt testvérével lejárt az Andrássy úti ifjúsági klubba, ahol a hagyományos tánczenét játszó együttes tagjai néha átengedték nekik hangszereiket, így kezdték saját zenéjüket játszani.

Élete első igazi gitárját 1959 szilveszterén apja hozta külföldről, nem sokkal később megalakította első együttesét, Zenith néven.

Két évvel később megkötötték első szerződésüket 1961-ben a Metró klubbal, amelynek aztán – belügyminiszteri engedéllyel – a nevét is felvették. 1961-ben elindultak a Ki mit tudon. Bár a döntőben alig pár percig tartott a fellépésük, miután leégtek az erősítők, a közvetítés országosan ismertté tette őket.

A Metró 1972-ben felbomlott, ebben az évben Zorán a Taurus Ex-T együttesben basszusgitározott Som Lajos helyén, de egy év múlva ez a formáció is megszűnt.

Ezt követően külföldön vendéglátózott, majd itthon dolgozott, szólókarrierje csak 1977-ben, első szólólemezének megjelenésével vett lendületet. Az album, amelynek legtöbb dalát Presser Gábor írta, az év nagylemeze lett, Zoránt pedig az év énekesének választották. Legtöbb számának zenéjét azóta is Presser, szövegét Dusán írja, s időnként külföldi szerzők dalait is előadja magyar szöveggel. Zorán legutóbbi lemeze a 2016-ban megjelent Elszeretett dalok.

Zorán a hatvanas évek óta jelen van a zenészpályán, sikere azóta is töretlen, nemcsak a negyven felettiek, hanem a fiatalok körében is népszerű. Tizenöt stúdiólemeze, számos válogatása és koncertalbuma jelent meg, közülük több arany- és platinalemez lett - írja a Lokál.

Szerző A.Z.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó