Létrehozva: 2016.02.26.

Nem hiszed el, mit mondott a Viszkisnek egykori áldozata!

Ambrus Attila véletlenül futott össze az egykoron kirabolt bank egyik dolgozójával, aki meglepõen reagált a nem várt találkozásra. A Viszkis elképesztõ sztorikat mesélt.

Ambrus Attila szerint egy bűnöző is képes jó útra térni, hiszen a hosszú, börtönben töltött évek után ő is teljesen hétköznapi életet él.

Keramikus lett, könyveket ír, sőt húsz évvel fiatalabb feleségével már a családalapítást fontolgatják. Lezárta a múltját, amit azonban a társadalom nehezen felejt. Főleg, ha egy bankban látjuk viszont a rablásaival híressé vált Viszkist.

Amikor kiszabadultam, bementem egy bankba számlát nyitni, éppen lefagyott a rendszer, és hosszasan kellett várakoznom. A biztonsági őr idegesen toporgott, de megnyugtattam, már nem azért jöttem, mint korábban

- mesélte el a Best magazinnak a furcsa esetet Attila, aki egy korábbi szokatlan találkozást is felelevenített.

"Az egyik hétvégén, amikor a kerámiáimat árultam, odajött hozzám egy hölgy, és megkérdezte, nem ismerem-e meg? Mondtam nem, mire ő: 'Tudja, minket rabolt ki, nekünk hozott virágot'. Bocsánatot kértem, de azt mondta, 'Semmi gond, mi szeretjük magát'. Adtam neki ajándékba egy bögrét" - árulta el egykori áldozata meglepő reakcióját a Viszkis, aki nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy valaha visszatér-e régi, balhés életéhez.

Csak a halál biztos. Az én megítélésemhez fontos az idő, csak remélem, hogy egyszer majd tudok hiteles lenni. Igyekszem beállni a sorba, de hogy mit hoz az élet, azt nem tudom.

De szerintem az ember sorsa meg van írva. Azt gondolom, hogy a börtön megmentett a haláltól és a további bűnözéstől" - jelentette ki a Viszkis, akinek szerelmi élete is eléggé zűrösen indult. Félt ugyanis párja szüleinek megítélésétől, de ezenkívül még egy igencsak szokatlan probléma is felmerült mostani feleségével kapcsoltban.

A szülei pedagógusok, úgyhogy megértem az aggodalmukat, hisz senki nem örül annak, ha a lányának egy leharcolt bankrabló udvarlója van, de nem kezeltek előítélettel.

Finoman fogalmazva furcsán néztek rám. Elsősorban a nagy korkülönbség miatt, másodsorban, ki kellett derítenie a feleségemnek - miután őt is Ambrusnak hívják -, hogy nem vagyunk-e rokonok" - magyarázta Attila, aki a kezdeti nehézségek ellenére ma már a közös gyermeket tervezi szerelmével.

Negyvennyolc éves vagyok, a feleségem hússzal fiatalabb nálam, és való igaz, nagyon szeretnénk már gyereket. De persze bennem is felmerült, hogy az én múltammal milyen jogcímen osztom majd az észt. Megfogadtam, hogy tanulságként mindent elmondok neki, nehogy az én sorsomra jusson

- mondta el az egykori bankrabló, aki úgy érzi, ma már valóban rendes emberré vált.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni