Létrehozva: 2018.06.25.

Nem hiszed el, mit kértek a VOLT-ra érkező világsztárok

Öt nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra.

A Depeche Mode-ot az Iron Maiden, Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki követi a headlinerek sorában, de tízezres közönség várja a szombati záróbulit is, amelyen a '90-es évek legnagyobb dance-sztárjai lépnek színpadra. "Minden bizonnyal ennek a sokszínűségnek is köszönhető, hogy idén a rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma is" – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT egyik főszervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen lehet jegyet váltani.



Az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpad fölé idén 1.000 m2es fedés kerül, a talajt 10.000 m2-en fedik különféle talajtakarók. Az új helyen felépülő óriáskerékről egy tízemeletes ház magasságából nézhetünk körül a VOLTon, de Sopronra és a környező osztrák városokra is rálátunk majd innen. A Telekom Téren egy időben összesen 1400 ember használhatja az ingyenes wifit, a 252 db telefontöltő pedig minden nap déltől éjfélig, összesen 56 órán keresztül áll majd a fesztiválozók rendelkezésére.

600 db WC, 150 tusoló, 400 fős biztonsági szolgálat, 200 fős egészségügyi bázis és egy minikórház is felépül a VOLTon.

Jelentős újítás, hogy a VOLTon csak ún. repoharat használnak. A fesztiválozók 450 Ft-ért vásárolhatnak olyan, egyedi tervezésű poharat, amely nem visszaváltható ugyan, de nem kell mindvégig magukkal hordaniuk. Bármikor tokenre váltható a VOLT ideje alatt, majd ennek átadásával egy újat szerezhetnek be a következő vásárláskor. A VOLT szervezői biztosra veszik, hogy ezzel egészen minimálisra csökken idéntől a hulladéktermelés a fesztiválon.

Bár a VOLT a számok tükrében a magyarok kedvence, egyre nagyobb az érdeklődés külföldről is. A Visegrádi Csoport Magyar elnöksége alkalmából a VOLT nyitónapján egy cseh, egy szlovák és egy lengyel zenekar is fellép Sopronban, "cserediákként" pedig a Nagy-Szín-Pad! verseny döntősei a három ország fesztiváljain vendégszerepelnek.

A világsztárok igényeit a legtöbb esetben igen költséges megoldani. Főként azért, mert már az érkezésük is sokszor különrepülőkkel történik. Bécs legdrágább szállodáihoz ragaszkodnak, de persze akadnak érdekes kívánságok is:
Az idei fellépők között a virág a menő: az egyikük egy váza frissen vágott csokrot kért, hangsúlyozva, hogy liliom nem lehet közte, és felírt még további egy nagy csokor virágot, ebben nem volt megkötés. Mindemellett még három levendula illatú folyékony szappan is áll a kívánságlistájukon.

Egy másik fellépő pontosan 36 fehér rózsát kíván, a kérés, hogy hosszúszárú legyen, tüske és levél nélkül. Mások - egyebek mellett - egy nagy üveg babaolajat írtak a listára. Egy sztár DJ 8 db AA-s és 4 db AAA-s ceruzaelemet, 12 pár fülhallgatót, 6 pár férfi alsót és ugyanennyi sportzoknit szeretne. Az idei VOLT egyik legkeményebb csapata pedig egy mosógéppel érkezik, amit a szervezőknek kell bekötni a backstage-ben. A legizgatottabb azonban minden bizonnyal az a soproni fodrász lehet, aki lehetőséget kap, hogy kedvenc csapata, a Depeche Mode frizuráját készítse el a koncert előtt a backstage-ben...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt