Létrehozva: 2018.09.02.

Nem hiszed el, mi volt a TV2 sztárjának kedvenc ajándéka

Már gyermekként pontosan tudta, hogy a sors milyen utat jelölt ki számára. Azóta semmi sem térítheti el.

Mizsei János neve nem ismeretlen a gasztronómia iránt érdeklődők számára, hiszen ő az a séf, aki hihetetlenül fiatalon, 24 éves korában megkapta a Dining Gudie, Az év fiatal tehetségének járó díjat. A Mák Bisztró, ahol séfként dolgozik, több rangos elismerést is begyűjtött már és olyan kiadványok ajánlásával rendelkezik, mint a The New York Times, a Michelin Guide, a Time Out és a Lonely Planet.

János most a MasterChef VIP zsűritagjaként mutatkozott be a TV2 képernyőjén, a %RIPOST%-nak pedig elmesélte, hogyan vált a hazai gasztronómia megkerülhetetlen alakjává.

"Gyerekkorban eldőlt a sorsom. Nagyon korán megfertőzött a konyha, az ételek szeretete és maga a főzés is. Ugyan a szüleimmel Budapesten nevelkedtem, de minden nyáron

Gyömrőre utaztam a nagyszüleimhez, akik igazi falusi gazdaságot vittek.

Eleinte a kertészkedés vonzott és sok időt töltöttem a háztáji állatok között, de végül azon kaptam magam, hogy rajongva nézem, ahogy a nagymamám főz. Õ egyébként egy szállodában dolgozott irodistaként és később gyakran kísértem el a munkahelyére, ahol már megismerkedhettem az ipari konyhával és olyan szakácsokkal, séfekkel, akiket ugyanaz a szenvedély hajtott, amit magamban is éreztem. Így kérdés sem volt, hogy merre tanuljak tovább. Egyenesen a Gundelbe mentem, ahol ugyan nem voltam az a stréber diák, de a szakma gyakorlati része a szerelmem lett”

- mesélte lapunknak Mizsei János, akit egész családja támogatott karrierje építésében.

"A középiskola alatt egyre többet és többet főztem és nem csak a gyakorlatok alatt, de otthon is. Az iskolai recepteket újra főztem a családnak és jobban örültem egy zsák hagymának, amin gyakorolhattam az aprítást, mint egy doboz legónak…”

- viccelődött a MasterChef VIP fiatal zsűritagja, aki később eljutott Svédország egyik két Michelin-csillagos éttermébe is, ahol beleszeretett a skandináv konyha egyszerűségébe. Bár János most a TV2 kérésére beadta a derekát és elindult az ismertség útján, soha nem volt meg benne az ambíció, hogy a szakmáján kívül is híres legyen.  

"Az utóbbi években gyakran hívtak különböző főzőműsorokba zsűrinek, vagy vendég séfnek, de mindig határozottan nemet mondtam, mert nem vágytam az ismertségre. Ugyanakkor ez mégis csak a MasterChef, amit egy olyan híresség fémjelez, mint Gordon Ramsay.

Erre a minőségre az ember már nem tud nemet mondani!

- tárta szét a karját Mizsei, aki nem szívesen mesél a magánéletéről, de annyit elárul: a rajongóknak nincs esélyük nála.

"Úgy vagyok vele, hogy én a szakmaiságomat szeretném adni a műsorhoz, a magánéletemet pedig megtartom magamnak, vagyis magunknak, hiszen két éve párkapcsolatban élek. A mi szakmánkban egyébként nagy szerencse kell ahhoz, hogy megtaláljuk a társunkat, aki elviseli az ezzel járó faramuci életvitelt, de nekem ez megadatott…”

- mesélte a TV2 fiatal sztárséfje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt