Létrehozva: 2015.12.03.

Nem figyelt az intő szavakra Rékasi, baj is lett belőle

Az orvosok, a kollégák és a rajongók is arra kérik hónapok óta Rékasi Károlyt, hogy pihenjen és erõsödjön még, ne siettesse a visszatérését. Õ azonban senkire nem hallgatott, és megtörtént a baj.

A júniusban motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly gyógyulása már-már orvosi könyvekbe illő csoda. Ugyanis hihetetlen sebességgel regenerálódik a teste. Ami viszont nem azt jelenti, hogy elpusztíthatatlan, és nem kell magára vigyáznia. De ezt egyedül ő nem hajlandó elfogadni.

Amikor az elmúlt hetekben bejelentették, hogy újrakezdi a forgatást a Barátok közt stábjával, majd a színpadra is visszatér, mindenki aggódni kezdett. Rajongói a Facebookon egyfolytában arra kérlelték, hogy pihenjen még, és folytassa a rehabilitációját, nehogy még nagyobb baj legyen. Sőt maguk az orvosai sem nézték jó szemmel, amit a színész művel. Hiába tudják, hogy mennyire kivételes a testi és akaratereje. De a szakmában is ellenérzésekkel fogadták Rékasi munkába állását. Õt magát ugyan nagyon szeretik és várták vissza, de ők egy egészséges Karit szeretnének visszakapni.

Rékasi azonban nem hallgatott senkire, és a még mindig tartó kezelései mellett dolgozni kezdett, ugyanúgy, mint balesete előtt. Most pedig kiderült, hogy ez néhány hete vissza is ütött, ugyanis kifordult a műtött lába, és a combcsontjában lévő három csavarból kettő eltörött. Ami akár újabb műtéttel is járhat. A népszerű színművész viszont a történtek ellenére is folytatja a munkát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott