Létrehozva: 2021.09.24.

„Nehezen lépek túl ezen” – Kulcsár Edina álmáról vallott férje, Csuti

A szépségkirálynő szorgalmasan és lelkesen készül a színész­iskola felvételijére. A férje ugyan teljes mértékben támogatja, de a csókjelenetek gondolatától már előre irtózik.

Kulcsár Edina már korábban bejelentette a közösségi oldalán, hogy kacérkodik a színészettel. Rengeteget gyakorol, most éppen beszédtechnikát tanul. Szorgalmasan készül arra, hogy szeptember 28-án felvételi vizsgát tegyen a Lumiere Filmiskolába, s ha sikerrel jár, októbertől már Kerekes Vica és Anger Zsolt osztályában tanulhatja a szak­ma fortélyait.

Férje, Szabó András Csuti természete­sen támogatja őt abban, hogy ezt az ál­mát is elérje.

„Mindenben támogatom Edinát, nem csak a színészi álmaiban. Mindkettőnknek megvan a saját dolga, a háztartásban és a vállalkozásokat illetően is. Igyekszem alkalmazkodni, hogy megoldjuk ezt a feladatot is” – kezdte a Borsnak büszkén Csuti, aki igyekszik minden feltételt megteremteni, hogy Edina a hétvégéken gondtalanul tudjon koncentrálni az iskolára. És bár nagyon büszke a feleségére, a csók- és szerelmi jelenetek már most zavarják őt.

Csuti nem tudja elképzelni, hogy egy másik férfi hozzáérjen a feleségéhez
Fotó: Bors

„Egy dolgot nem kedvelek ebben a színészetben, hogyha majd csókolózni kellene. Persze, ha oda jutunk, minden szerepre mehet, de ezt az egyet nem szeretném. Lehet, ez csak az én problémám, mert bárkivel beszéltünk erről, azt mondták, hogy az csak színpadi és nem igazi csók, de akkor is nehezen lépek túl ezen a tényen” – ma­gyarázta.

Edináéknak nem csak ezzel a kellemetlen feladattal kell majd megküzdeniük, a mindennapok is komoly kihívásokat tartogatnak számukra. Az üzletasszonynak hétvégéken lesznek az órái, így a gyereknevelés olyankor a családfőre marad. Csutinak fő­leg az altatás okoz nehézsé­get, de szerencsére lesz segítsége. A házas­pár nagyon fog figyelni arra is, hogy a gyerekre és egymásra is maradjon elég idejük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott