Létrehozva: 2019.02.25.

Nehéz időszakáról vallott a TV2 sztárja

Nagy Adri nem tudott magával foglalkozni, gyermeke egészsége fontosabb volt.

A sztárokat sem kerüli el a betegség, ahogy az influenza sem válogat, bárkit ledönt a lábáról.

Ez történt Nagy Adrival is, aki mint kiderült, nem csak maga miatt aggódott. Kisfiát féltette az anyuka, ugyanis, a nyolc hónapos Benedek is beteg lett.

"Nehéz napokon vagyunk túl. Én, a kisfiam és a párom is nagyon betegek voltunk. Beni még mindig beteg én már kezdek rendbe jönni, pedig nem sok időm volt kipihenni magam. Gondolom, ezt az élethelyzetet nem kell bemutatni az anyukáknak, hiszen egy gyerek mellett saját magadra nem sok idő marad”

– mondta élő Instagram videójában az énekesnő, aki még azt is elárulta, hogy az elmúlt hetekben még a kutyájuk is teljesen kimerült, velük együtt ő is minden éjszaka virrasztott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek