Létrehozva: 2015.11.27.

Negyedmilliós hótaposóban várja a telet Zimány Linda - Fotó

A modell ezúttal sem aprózza el: méregdrága lábbelit tárazott be, ha télen esetleg gyalog kellene valahova mennie.

A milliárdos üzletember, Kedves Ferenc plasztikai műtétekkel tökéletesített szerelme mindig is imádta a szép és általában igen drága holmikat. És ezt ismét bebizonyította.

Ugyan hiába van már hetek óta Zimány Linda a miénknél jóval kellemesebb éghajlatú Kaliforniában, előrelátóan készül a csípős magyarországi zimankóra. Ezért beszerzett egy különleges hótaposót, ami bőven többe került, mint egy átlagos magyar havi fizetés.

Az interneten gyorsan rá lehet találni erre a fekete, elsőre kissé furcsának tűnő, szegecses hótaposóra. Viszont nem is annyira a látványa, sokkal inkább az ára az, ami igazán döbbenetes: 795 euró, vagyis mai árfolyamon számolva: 248.266 forint!

És míg Linda már beszerezte a sajátját, addig egy másik szőke glammodell, Dukai Regina csak álmodozik egy hasonlóról. Õ ugyanebből a típusból szeretne magának egy ezüstszínűt - árulta el Instagram-oldalán.

A Regina által kiszemelt lábbeli egyébként valamivel olcsóbb annál, mint amelyikben Linda tapossa majd a latyakot. Az ő álommodellje ugyanis "csak" 695 eurót kóstál, ami átszámítva 217,051 Ft -  írja a Velvet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya