Létrehozva: 2020.07.03.

Nagy volt az ijedtség, külföldön kerestek orvost Gáspár Beának

Győzike felesége a családja miatt vállalta be az életmentő műtétet, ami szerencsére jól sikerült.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Gáspár Beát néhány napja operálták meg, gyomrának közel 80 százalékát távolították el. A műtét szerencsére jól sikerült, ám ezt szörnyű hónapok előzték meg.

Fotó: Sulyok László

Beánál 2017-ben diagnosztizáltak pajzsmirigy-alulműködést, és hiába keresték fel az ország legjobb specialistáit, senki sem tudott rajta segíteni. A család végül annyira kétségbeesett, hogy már külföldön kutattak orvosok után.

Ráadásul Beáék családjában sajnos szinte mindenkinél előfordult a cukorbetegség is. Sőt, a nagyszülők halálát is ez okozta. Evelin is örökölte a hajlamot, de Beán már komolyan jelentkeztek a tünetek. Nem tudott reggelente felkelni az ágyból, folyamatosan fáradtnak érezte magát. Viszont a diétáját sem tartotta be, és a gyógyszereit sem szedte. Végül odáig fajult a dolog, hogy Bea kénytelen volt kés alá feküdni. Az operációt egy vidéki kórházban végezték el.

„Úgy láttam, Győző sokkal jobban félt és izgult, mint én. Igazából nem is a műtét miatt aggódtam, hanem hogy mennyire változik meg az életem utána. Milyen fájdalmaim lesznek, mennyire tudom majd élvezni az ételeket, miről kell majd lemondanom” – mondta a hot! magazinnak Bea, aki bízik benne, helyrejön az egészsége a műtét után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott