Létrehozva: 2016.09.02.

Nagy változás Ördög Nóráék életében

A mûsorvezetõ nehéz heteket hagyott maga mögött. Volt, hogy a szíve szakadt meg, de a gyerekei elõtt erõsnek mutatta magát.

Rohan az idő, hiszen a műsorvezető kisfia már bölcsibe megy, Mici pedig pár nap múlva kezdi az óvodát. Az anyaság szépségéről és a szeptemberi nagy változásokról beszélt Ördög Nóra a Bestnek.

"Ma már büszkén mondhatom, hogy a fiam beszokott a bölcsődébe. Az első pár nap kifejezetten könnyen ment, igaz, akkor még én is ott maradtam vele egy rövid ideig az udvaron, és mire elmentem, Venci már teljesen belefeledkezett a játékba. A második héten azért volt pityergés, amikor már az ajtóba elköszöntem tőle és leesett neki, hogy ő bizony ott marad. Tudtam, hogy határozottnak kell lennem, megacéloztam magam, mert nem kezdhettem el előtte sírni, de majd megszakadt a szívem, és a folyosón nekem is potyogni kezdtek a könnyeim" - mesélt ez első napokról.

Vencel már jól elvan a többi gyerekkel, játszik és egyedül eszik is, így a szülők nagyon büszkék és boldogok. A következő hetekben azonban újabb kihívás elé néznek, hiszen Mici szeptember közepén kezdi az óvodát.

Úgy érzem, Micivel sem lesz nehéz dolgunk. Látta, hogy mennyire büszkék vagyunk Vencire, ezért már mondogatja, hogy ő is ügyes lesz

- nyilatkozta a csinos anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját