Létrehozva: 2020.04.15.

Nagy szerencse: Szomszédjának hálálkodik Tóth Vera

Az énekesnő vidékre költözött a járvány idejére, de kéthetente fel kell jönnie Budapestre.

Tóth Vera az egyik legnagyobb állatszerető híresség, aki minden körülmények között gondoskodik négylábú kedvenceiről.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A koronavírus-járvány ideje alatt sincs ez másként, azonban ebben a furcsa helyzetben segítségre volt szüksége. Az énekesnő egyik szomszédját kérte meg, hogy vigyázzon egyik-másik kutyájára.

Vera ugyanis, leköltözött Palkonyára, hogy párjával együtt vészeljék át a nehéz heteket, de nem vihette magával az összes kutyusát. Az énekesnő a támogatásért köszönetet mondott az Instagram-oldalán.

„Kérdésetekre a válasz: A többi kutyusom jó kezekben van, nyugi! Köszönhető ez a budaörsi szuper szomszédomnak, aki befogadta őket a saját házába a karantén idejére, így biztonságban, otthoni körülmények között vannak, otthoni szagokkal, szeretetben, sok törődéssel. boldogok, sétálnak, nagyokat játszanak, nem akartam őket kiszakítani, így is sokszor költöztünk és az itteni építkezés miatt sincs kész a kutyahely. Nagyon hiányoznak, de így a legjobb. Kéthetente egyszer felmegyek megnézni őket, kaját beszerezni nekik, szigorúan betartva a szabályokat, persze. Addig is élünk, ahogy tudunk és tanulunk, míg lehet, mert ez most az emberiség feladata” – olvasható Vera oldalán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban