SZTÁRDZSÚSZ

Nagy bajban van: Újabb feljelentést tettek Oszter Sándor ellen

Oszter Sándort az ág is húzza, de a színész állja a sarat. Ahogy eddig is, ártatlannak vallja magát.
  • Szerző: Ripost

Nincs nyugta Oszter Sándornak, akit most orvvadászat miatt jelentettek fel a rendőrségen. A Kossuth-díjas színész állítja: kelepcébe csalták rosszakarói, amiért felelni fognak.

Tavaly óta Oszter Sándorra igazán rájár a rúd. A Kossuth–díjas művészetéről nagy sajnálatára egy szó sem esik, kétes ügyeiről azonban folyamatosan cikkeznek a lapok. A modern kori Rózsa Sándor soha nem tagadta, furmányos ember, de azt kikéri magának, hogy csak azért mert sokan irigyek rá, folyton a rendőrségre vagy a bíróságra kelljen járnia.

Oszter Sándor szerint a diósjenőiek közül többen támadják és mindent megtesznek, hogy megnehezítsék az életét. A színész a %%–nak elmesélte a saját verzióját.

"Elmentem vadászni, és ahogy az lenni szokott, szakszerűen lejelentettem az elejtett vadat. Pontosan szerepelt a zsinegen, hogy mikor lőttem az állatot, ahogy az is, hogy azonnal kizsigereltettem.

Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy valaki egy vaddisznó belső szerveit is az elejtett vadam mellé tett.

Úgy akarták beállítani, mintha orvvadász lennék, aki csak egy állatot jelentett be, egy másikat pedig illegálisan lőtt ki

– háborgott a színész majd folytatta.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy miként akarja megvédeni magát a színész, olvasd el a %% szombati lapszámát.