Létrehozva: 2019.05.21.

Nagy bajban Aurelio: terhelő vallomást tettek rá

Szorul a hurok az egykori valóvilágos nyaka körül. Friss hírek a tárgyalóterembõl.

Váratlan fordulat: terhelő vallomást tett a harmadrendű vádlott N.G. Aurelióra. A tűzoltóként dolgozó férfi megváltoztatta korábbi vallomását. Mindent beismert és részletesen elmondta, hogy mi történt az ominózus estén, amikor a vád szerint egy dusnoki bárban bántalmaztak, majd akarata ellenére autóba tuszkoltak egy fiatalembert, akit csak egy hamis kölcsönszerződés aláírása után engedtek szabadon.

N.G. elmondta, hogy azért mentek a kocsmába, hogy visszaszerezzék a pénzt, akár erőszakkal is. Azért hárman, mert tudták, hogy balhé lesz. A másod-, és harmadrendű vádlott lefogta a sértettet, amíg Aurelio ütötte, és ordibált vele. Majd betették az autóba. A járművet az egykori valóvilágos vezette, amíg a másod-, és harmadrendű vádlott hátul közrefogták a sértettet, akit Aurelio időnként vezetés közben is megütött. A sértettet a VV sztárjának házába vitték és arra kényszerítették, hogy írjon alá egy kölcsönadási szerződést, amiben elismeri a tartozását és azt, hogy húszezrenként törleszti majd.

N.G. a sértett fogvatartásával kapcsolatban elmondta: érezhető volt, hogy Aurelio nem engedi el addig a sértettet, ameddig alá nem írja a papírt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget