Létrehozva: 2019.12.04.

Nacsa Olivér: Életem egyik legszebb korszakát élem

Válása ellenére tökéletesen elégedett az életével Nacsa Olivér. A népszerű humorista-műsorvezető sikert-sikerre halmoz a szakmájában, negyvenéves korára pedig rájött, mi az igazán fontos számára.

Sikeres évet hagy maga mögött Nacsa Olivér. Jóllehet, az utóbb időben a közmédia műsorvezetőjének magánélete a szokásosnál is jobban előtérbe került, a szakmai sikerei vitathatatlanok.

Fotó: Sulyok László

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Budavári Palotakoncertet, az M5 Kult'30 – Az értékes félóra műsorvezetőjeként igazi legendákkal beszélgethet, Bagi Ivánnal pedig 2020-ban ünneplik összeállásuk 25. évfordulóját. Mindezek fényében nem meglepő, hogy Olivér elégedett az életével, aminek most egy különösen szép korszakát éli.

„Tudatosan távolodtam el a bulvártól, a magánéletemet már nem akarom mindenáron az újságok címlapján látni. Negyvenéves elmúltam, a kevesebb számomra már több. A közösségi oldalaimon is inkább a kultúrát terjesztem, nem szeretnék beállni a parfümöket reklámozó celebek sorába. A Facebookon már abszolút nem osztok meg semmit a magánéletemről, az Instagramon pedig inkább különböző hangulatokat tárok a követők felé, olyan pillanatokat, amik szebbé teszik a napomat” – mondta el a Ripost-nak a közmédia műsorvezetője, aki ma már teljesen másként éli az életét, mint tíz-tizenöt éve.

„Minden napomban találok valami szépet, olyasmit, amiért megérte felébredni. Ez lehet egy otthon elfogyasztott kávé, kellemes komolyzenével a háttérben, vagy egy autókázás a kivilágított fővárosban. Ami emellett nagyon fontos számomra, az a humor, hiszen enélkül képtelenség túlélni a mélységeket. Voltak idén nehézségek, de ezeket lezártam, és továbbléptem.”

A részleteket olvasd el a Ripost napilap szerdai számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget