Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.20.

Na végre, félmeztelenül pózolt a TV2 sztárja

Példaképnek lenni édes teher Kulcsár Edinának, de azt nem tagadja, hogy nem könnyû a világ második legszebb nõjének lenni.

Kulcsár Edina fontosnak tartja, hogy azon fiatal lányoknak, akik példaképüknek tartják, sose okozzon csalódást. Ez a felelősség édes teher számára.

A 2014-ben a világ második legszebb nőjének választott modell szerencsére nincs magára hagyva szépségkérdésben, hiszen párja, Csuti mindenben támogatja. A szerelmespár teljes szimbiózisban él, mindketten hiúak, mindkettőjük számára fontos az igényes és ápolt megjelenés. Ezek mellett pedig kritikusak és rettentően őszinték egymással.

"Csuti talán még nálam is hiúbb. Fontos, hogy a legjobb készítményeket alkalmazzam, mert az öregedést könnyebb megelőzni, mint orvosolni. Bevallom, félek az öregedéstől, hiszen sok fiatal lány példaképe vagyok, és nem mutathatok rossz példát. Ugyan némi stresszel jár a megfelelési kényszer, de Csuti mindennap segít ennek a leküzdésében. Lelkileg is támogat, sőt vannak olyan készítmények, amelyeket ő kezdi el használni, tesztelni magán. Õ az én kísérleti alanyom"

– nevetett Edina, aki elárulta, hogy legújabb szépség koktélját először Csuti kezdte el használni.

"Az igényes kinézet nála is nagyon fontos, így végső soron neki köszönhetem, hogy találkoztam egy szuper koncetrátummal, ami kollagént, hialuronsavat, elasztintés számos vitamint tartalmaz, ő már egy hónapja fogyasztja. Csuti tapasztalatai alapján én is rávettem magamat, és nem bántam meg, így egy pillanat alatt tehetek a szépségemért.

- mondta Edina.

Nos, Edina fotójáról az jut az eszünkbe. Mindegy, mit szed, ha lehet, ne hagyja abba!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel