Létrehozva: 2021.03.02.

Mocskos csalók áldozata lett a gyászoló Kis Grófo, ez már kegyeletsértés

Mégis hogy juthat ekkora aljasság valakinek az eszébe?

Szerző Doris

Kis Grófo nem hitt a szemének, amikor sorra nagyobb pénzösszegről szóló üzeneteket kezdett el kapni, akár ismeretlenektől is. Ezek az illetők mind arról faggatták a Bulibárót, hogy a szóban forgó 500 ezer forintot Grófo milyen úton-módon juttatja el nekik.

Csalók verik át Kis Grófo rajongóit (Fotó: Szabolcs László / Ripost7)

Az énekes rádöbbent: aljas csalás áldozata lett, amibe tavaly decemberben elhunyt édesapját is belekeverték!

„Elég sokan írtátok nekem, hogy csalók élnek vissza a nevemmel illetve édesapámat nem tisztelve közös képünk által próbálják az embereket megtéveszteni és becsapni! Erre csak annyit mondok , hogy szégyelljék el magukat ezek az emberek! Ne feledjék, Isten mindent lát és mindent hall! Kérlek benneteket, jelentsétek ti is őket, és senki ne dőljön be a csalóknak” – írta Kis Grófo a Facebookon, jogos felháborodással, a Ripost megkeresésére pedig a részleteket is elárulta.

„A bejegyzés úgy szólt, mintha én szeretett édesapám emlékére osztogatnék félmillió forintot készpénzben az első 240 hozzászólónak, akik odaírják a poszthoz, hogy Ámen! Természetesen ilyesmiről szó sincs, aljas, kegyeletsértő dolognak tartom. Szerencsére már eltűnt a bejegyzés, de hosszútávon sajnos úgy érzem, hogy tehetetlenek vagyunk a csalókkal szemben. Már több zenésztársam is áldozatául esett ennek a pofátlan átverésnek, szomorú, milyen sokan bedőlnek nekik, mindenkit arra kérek, legyen körültekintő, ne dőljön be nekik” – mondta indulatosan a Ripost-nak az énekes.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli