Létrehozva: 2018.03.19.

Mindenre felkészítette háziorvosa Détár Enikőt

A színésznõ rengeteg fájdalmas emlékkel él együtt, mégis szüksége volt szakember segítségére.

Détár Enikő a Turay Ida Színház Az utolsó szerep című előadásában egy halálos beteg színésznőt alakít, akinek szembe kell néznie azzal, hogy nem élhet örökké. A színésznő évekkel ezelőtt maga is megtapasztalta ezt, amikor várandósan szenvedett komoly autóbalesetet.

"A lányommal, Gigivel voltam hat és fél hónapos terhes, amikor autóval siettem haza vidékről egy elhagyatott úton. Nagy köd és eső volt, lesodródtam az útról, s csak később tértem magamhoz. A baleset utáni pillanatban lepergett előttem az életem, de volt egy olyan érzésem, mintha valaki visszalökött volna az életbe. Rögtön elmondtam egy hálaimát, majd feltűnt egy nyerges vontató, aminek a sofőrje elvitt a legközelebbi kórházba" – emlékezett vissza a Borsnak Enikő, aki szerint gyerekkorában elhunyt édesapja segíthetett túlélni a balesetet.

"Nem tudok elmenni a jelek mellett. Amikor gyerek voltam, apukám egy autóbalesetben hunyt el, és pont egy nyerges vontató okozta a halálát. Hiszem, hogy akkor ő ott volt velem és visszalökött engem és az unokáját az életbe" – fűzte hozzá a színésznő, aki háziorvosa segítségét kérte a hiteles, élethű alakításhoz.

A karakteremnek egy szívbetegség miatt tele van a tüdeje vízzel.

"Magam is többször szembesültem a halállal, amikor édesanyám átköltözött egy másik dimenzióba, ott feküdtem vele az ágyban. Fájdalmas emlék, de meg kell tanulni ezzel együtt élni."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott