Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.27.

Mindenkit megdöbbentett A Nagy Duett sztárja!

Alaposan meglepte az egész országot Kulcsár Edina a TV2 énekes show-jában, hiszen amatõr létére a profikat is megszégyeníti. Mint kiderült, nem most kezdte az éneklést.

Kulcsár Edinára persze kicsit sem haragszunk, hiszen üde színfoltja a A Nagy Duettnek. De azért mégis csak furcsa, hogy olyan, valóban amatőr énekesek az ellenfelei, mint Schobert Norbi vagy Demcsák Zsuzsa, akik korábban sosem kóstoltak bele az énekesvilágba.

Edina viszont szinte már profinak számít, hiszen állt már színpadon a hangja miatt, ráadásul egy amerikai turné keretében, még 2015 májusában. Õ volt ugyanis az egyik főszereplője a Casanova Night Musicalnek, amivel felléptek Miamiban, Las Vegasban, Los Angelesben és Orlandóban is.

A 2014-ben a világ második legszebb nőjének megválasztott Edina korábban is megcsillogtatta énektudását. Saját születésnapi buliján ragadott mikrofont, és a vendégek unszolására elénekelte Tolvai Reni egyik slágerét.

A világért sem akarunk ünneprontók lenni, de azt ki kell jelentenünk, hogy sok, önmagát profinak gondoló énekes nem képes ilyen tiszta hangokat kicsikarni magából! Szóval nem lepődnénk meg, ha A Nagy Duett végén ő és Hevesi Tamás diadalmaskodnának. Legalábbis, ha a nézők a profizmust díjazzák, akkor mindenképp.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel