Létrehozva: 2018.12.31.

Mindenét elvitték: a belvárosban rabolták ki a magyar műsorvezetőt

A humorista nem régóta hord magánál pénztárcát, amibe mindenét beletette. Erre most ráfázott, mert nem csak a pénze, de az iratai is eltûntek.

Nem végződik túlságosan jól az év Hajós András számára.

A humorista csak egy üdítőre tért be egy belvárosi presszóba, ám nem kellett volna, mert a kis kalandja rengeteg pénzébe, ötvenezer forintjába került.

"Fodrászhoz mentem, de mivel ott még várni kellett, átléptem a közeli presszóba egy üdítőre. Elképzelhető, hogy a zsebes itt már figyelt, de azt sem lehet kizárni, hogy a pulton hagytam a brifkót fizetés után. Életszerűtlennek tűnhet, de még nem szoktam össze a tárcámmal, az üzletben pedig nincs térfigyelő, ezért a rejtélyre csak úgy derülhet fény, ha a tolvajt elkapják. Illetve úgy sem, mert nyilván azt fogja mondani, a pulton találta" - mondta el a Blikknek Hajós, akit a rendőrök jó hírekkel biztattak.

"A járdán keresgéltem, majd a kukákba is benéztem. Közben megláttam két rendőrt az ünnepi vásárban. Hívtak járőrt, akik hamar ott voltak, és elsőként a presszó mellékhelyiségébe mentek. Jó nyom volt, mert a női vécé padlóján ott hevert a hitelkártyám. Ezen nincs Pay Pass-funkció, de addigra minden bankkártyámat letiltottam. A presszóban nincs kamera, de a környéken több is van, és a személyim is be lett riasztva. A rendőrök szerint eredményes lehet a nyomozás" - fogalmazott bizakodva a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!