Létrehozva: 2018.05.03.

Micsoda tragédia, súlyos balesetéről vallott Szandi

Még most is szörnyû belegondolni, mint mehetett keresztül a magyar popsztár.

Huszonöt évvel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett Pintácsi Szandi. Az akkor 17 éves énekesnő saját elmondása szerint elsősorban magának köszönhette a bajt, meggondolatlan volt.

A ló egy egyszerű gyakorlás során dobta le, a tragédia után fél órával találtak meg az énekesnőt, aki komoly agyi sérüléseket szenvedett. Kórházba szállították, ahol három napig kómában feküdt.

A történtekről a Facebook-oldalán emlékezett meg Szandi.

Megváltozott az életem. Hiszem, hogy ez a jó Isten figyelmeztetése volt.

Szenvedélyesen szerettem a lovakat és akkoriban egyenesen ott tartottam, hogy az éneklést is abbahagynám a galoppért. (...) Az azóta eltelt sok évben pedig beigazolódott az, hogy jól döntöttem. A színpadot választottam. Jövőre már a 30. évfordulót ünneplem! Lovak láttán azért még ma is megdobban a szívem. Főleg akkor, ha egy gyönyörű, kecses angol telivért látok galoppozni" - írta Szandi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család