Létrehozva: 2017.02.19.

Meztelen fotókkal udvarolnak a sármos színésznek

Már egy éve szingli Baronits Gábor, de ez nem jelenti azt, hogy a jóképû színészt vonzereje cserben hagyta volna, vagy õ maga kiábrándult volna a szerelembõl.

Baronits Gábor egyelőre nem akar változtatni kapcsolati státuszán, hiszen mint mondja, nincs ideje komoly, de még egy komolytalan kapcsolatra sem.

"Teljesen egyszerű oka van annak, hogy nincs barátnőm: sokat dolgozom.

Természetesen nem zárkózom el a szerelemtől, és ha véletlenül szembe jönne velem, akkor nem mondanék nemet.

Kilenc előadás mellett azonban nem nagyon marad ideje az embernek próbálkozni” - mondta a %RIPOST% napilapban Gábor, aki elárulta, nem ritka, hogy maga is meglepődik egy-egy rajongói levélen, illetve az ahhoz csatolt képeken.

"Mint minden ismert ember, én is rengeteg rajongói levelet kapok, amik elég sokszínűek: színházi előadás után jellemzően nagyon szépen megfogalmazott dicséreteket, visszafogott bókokat kapok. Az ilyenekre többnyire próbálok válaszolni, de van olyan is, hogy minden előjel nélkül érkezik egy fotó egy meztelen nemi szervről, fedetlen kebelről, vagy egy helyesírási hibáktól hemzsegő felajánlkozó üzenet. Utóbbiakkal nem igazán tudok mit kezdeni, így leginkább elegánsan kitörlöm őket” – zárta le mondandóját Baronits Gábor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját