Létrehozva: 2018.01.25.

Megtudtuk, megdöbbentő dolog derült ki Enyedi Ildikóról

Ezt nem sokan tudták az Oscar-díjra jelölt Testrõl és lélekrõl rendezõjérõl.

Enyedi Ildikó egy csapásra a média érdeklődésének a középpontjába került, miután magyar idő szerint kedden délután kiderült, hogy Testről és lélekről című filmjét Oscar-díjra jelölték legjobb külföldi film kategóriában.

Azt azonban csak nagyon kevesen tudják a 62 éves rendezőnőről, hogy bizony nagyon meggyűlt a baja a diplomamunkájával. Enyedi 1979 és 1984 között volt a Színház –és Filmművészeti Egyetem diákja, a diplomát azonban csak évekkel később, a rendszerváltás után kapta meg. Az utolsó pillanatban ugyanis arra kérték, hogy vágjon ki egy részt a sokáig készülő vizsgafilmjéből, ezért esélye sem volt arra, hogy időben leadja az alkotást. Õ azonban már akkor is tudta, hogy megtalálta álmai hivatását, még akkor is, ha sosem készült tudatosan erre a pályára, szülei pedig teljesen más területen helyezkedtek el, kutatók voltak.

„A szüleimnek csak az volt a fontos, hogy találjam meg azt a hivatást, amit szenvedélyesen tudok űzni, hiszen mindketten olyan munkát végeztek, amit imádtak”

- mesélte a %RIPOST%-nak Ildikó a kedd esti rendkívüli sajtótájékoztatón.

A rendezőnőnek a nagy siker ellenére nincs sok ideje ünnepelni, már szerdán Tokióba utazott, hogy az ottani nagyszabású filmfesztiválon népszerűsítse tovább a drámát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott