Létrehozva: 2018.11.21.

Megtudtuk, ez a teljes igazság Demcsák Zsuzsa visszatéréséről

Az egykori mûsorvezetõ ismét feltûnik hamarosan az ATV képernyõjén.

A %RIPOST% megtudta, egyetlen adás erejéig tér vissza korábbi munkahelyére, az ATV képernyőre Demcsák Zsuzsa!

Az egykori műsorvezető a Jakupcsek Plusz című közérzeti talk-show meghívására mondott igent. A decemberben adásba kerülő részben a műsor háziasszonya, Jakupcsek Gabriella a kapcsolaton belüli féltékenység témáját boncolgatja majd a meghívott vendégekkel.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Demcsák Zsuzsa (@zsdemcsak) által megosztott bejegyzés,

Ahogyan a %RIPOST% is beszámolt róla, Demcsák tavaly szeptemberben közös megegyezéssel távozott az ATV-ből. Utána teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A történtek után az első komolyabb interjúját idén májusban lapunknak adta. Elmondta, hogy civil foglalkozásból él, angol tanárként dolgozik és azt is  hozzátette, boldogabb, amióta nem a kamerák kereszttüzében éli a mindennapjait.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét