Létrehozva: 2018.06.04.

Megtudtuk, ennyibe kerülhet Liptai Claudia álomesküvője

Közeleg a nagy nap, 120 vendéggel buliznak majd hajnalig.

Liptai Claudia és Pataki Ádám közelgő esküvője biztosan az egyik legjobb buli lesz az évben. 120 barát, ismerős és rokon érkezik majd a lakodalom helyszínére, ahol egymást érik a hazai hírességek. Egy ilyen, már-már társadalmi eseménynek azonban meg kell fizetni az árát, még akkor is, ha Claudiáék nem esnek túlzásokba…

6 millió plusz a resztli! Nagyjából ennyibe kerülhet Liptai Claudia és Pataki Ádám álomesküvője, amelyet 1-2 héten belül belül megtartanak valahol egy Budapest környéki kúrián. Azt, hogy mennyire közel járunk, jól bizonyítja, hogy pénteken megvolt a lánybúcsú is. Eddig csak kevés részlet szivárgott ki a TV2 sztárjának és a Don Gelatoként is emlegetett cukrászmesternek nagy napjáról, de az sejthető, hogy megadják a módját.

Az első igazi lagzi

A műsorvezetőnek még akkor is ez lesz az első klasszikus értelemben vett lakodalma, ha történetesen már volt házas, hiszen annak idején Gesztesi Károlyhoz egy meglepetés-lakodalomban ment hozzá. A %RIPOST% által megkeresett esküvőszervező szerint nagyjából így kalkuláljon az a pár, aki hasonló körülmények között szeretne mulatni saját násznépével, mint Claudiáék és vendégeik.

„Hárommillióról indulunk”

„Az első és legfontosabb kérdés a helyszín, hiszen az sem mindegy, hogy helyben megkaphatjuk- e a menüsort és az italokat, vagy külön catering céget kell megbíznunk, de ha csak egy fővároshoz közeli kúriáról beszélünk, ahol kényelmesen és ténylegesen szeparáltan elfér százhúsz ember akkor dekorációval és mondjuk egy erős italcsomaggal harmincezer forintot mondanék egy főre. Szóval hárommillió forintról indulunk. Ha tényleg magas minőséggel számolunk, de nem vagyunk hivalkodóak, akkor a vacsora fejenként tizenhétezer forint lehet, amiben benne vannak a fogadófalatok, a vacsora, az éjféli menü és egy pohár pezsgő a koccintáshoz. Ez százhúsz főnél kétmilliót dob a költségeken. Aztán nem szabad elfeledkezni az esküvői tortáról sem, bár mivel Pataki Ádám a vőlegény, ezzel valószínűleg nem kell számolnunk” - mondta nevetve a szervező, aki egyebek mellett kalkulált a Claudia esetében felmerülő plusz költségekkel is, és persze azt is tudjuk, hogy a vendégek nem csak enni és inni szeretnek egy esküvőn, de buliznának is hajnalig, ami szintén nem olcsó mulatság, sőt…

Ha szeretnéd megtudni, milyen ruhában és milyen biztonságtechnikai feltételek mellett mondja ki az igent Liptai Claudia, akkor olvasd el a %RIPOST% hétfői lapszámát. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját