Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.17.

Megszólalt állapotáról a nagybeteg Sas József: így érzi magát

Varázslatos módon gyógyul a kétoldali sztrókon átesett komédiás.

Sokan megijedtek, hogy ismét komoly baja lehet Sas Józsefnek, aki még márciusban kapott agyi infarktust.

Fotó: Markovics Gábor

A feltételezés onnan született, hogy A nemzet ko­médiása című könyv második, no­vem­ber 9-re meg­hirdetett be­mutatóját hirtelen le­mondták. A Bors az elmaradt bemutató miatt felkereste Sas József feleségét, ám nagy meglepetésükre a 80 éves sztár szólalt meg a vonal túlsó végén.

„Köszönöm az érdeklődést, nincs semmi bajom, csupán arról van szó, hogy szerettem volna a Pozsonyi úton a kedvenc könyvesboltomban megtartani ezt a bemutatót, amire már én is elmentem volna. Valamiért nem így alakult, remélem, hamarosan bepótoljuk” – mondta életvidáman Sas, aki azt is elárulta, hogy jobban érzi magát, és folyamatosan javul az állapota.

„Egy-két pillanatra már fel is tudok állni a tolószékből az ápolóm és a szeretteim segítségével, ami hatalmas haladás, ahhoz képest, ahonnan indultunk hét hónapja. A torna persze folyamatos, de egyre bizakodóbb vagyok. Hogy teljes lesz-e a javulás? A remény mindig megvan, mi mindent próbálunk érte megtenni. Még mindig a vágyam, hogy visszatérjek a színpadra.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel