Létrehozva: 2016.09.30.

Megszólal Ganxsta Zolee: Túl van a szakításon

Sok csapás érte az elmúlt idõben a népszerû rappert. ám most mégis úgy tûnik, rendezõdtek a dolgok körülötte.

Közel egy hónapja még attól volt hangos a magyar sajtó, hogy kapcsolatának válsága miatt teljesen összeomlott Ganxsta Zolee. Azt írta a Facebook-oldalán, kudarcot vallott, nem találja a kiutat. Rengetegen próbálták biztatni, mindhiába, mégis úgy tűnt, padlóra került. Teljesen elveszítette a kontrollt önmaga felett.

Kedvesével való szakítása mindenkit meglepett. Közeli ismerősei úgy tudták, teljes a harmónia közöttük. A népszerű rapper élete a a történtek után pillanatok alatt mélypontra jutott: sokáig egyáltalán nem is volt hajlandó nyilatkozni csalódásáról. Ám az teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs jó állapotban.

Néhány héttel ezelőtt a %RIPOST% kamerái durva látványnak voltak szemtanúi: amint Zolee színpadra lépett, azonnal szeszhez nyúlt. Később pedig már minden úszott az alkoholban.

Hetek óta tartó magánéleti válsága miatt igyekezett a munkába temetkezni, de csalódása mégis a számára legszentebb helyen, a színpadon csúcsosodott ki. A nagy macsó hírében álló sztár hiába próbálta leplezni bánatát, idővel fizikai jelei is voltak problémáinak: sokat fogyott, szinte lógtak rajta a ruhái.

Néhány héttel a történtek után most úgy tűnik, rendeződni látszanak körülötte a dolgok. Bár az elmúlt hetek megpróbáltatásai még mindig látszottak rajta, mégis úgy tűnik, jobban van már.

Köszönöm szépen, minden rendben van. K­***a jól vagyok. Ennél többet nem szeretnék most nyilatkozni.

– mondta a %RIPOST%-nak szűkszavúan Ganxsta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját