Létrehozva: 2016.06.15.

Megműtötték Németh Kristófot! Veszélyben az előadás

A Játékszín viharos körülmények között távozó volt igazgatóját egy korábbi színpadi baleset utóhatásaként kellett megoperálni. Saját felelõsségére hagyta el a kórházat...

Sokakat meglepett a hír, hogy Németh Kristóf kórházba került. A népszerű színész - talán a találgatások elkerülése miatt - közösségi oldalán nyíltan mesélt az őt ért műtéti beavatkozásról.  Az önkéntes vallomás mellé csatolt képről ki is derült a lényeg.

Megkeresésünkre a színész a %RIPOST%-ot  beavatta a részletekbe is: "Korábban volt egy színpadi sérülésem. Semmi komoly, csak alaposan beütöttem magam és keletkezett egy vérömleny az ütés helyén, ami műtéti beavatkozást igényelt. Tekintettel arra, hogy folyamatosan táncos próbáim vannak a Billy Elliottal, nem igazán lehetett halogatni a dolgot.

Egynapos műtét volt, és végül nem maradtam sokáig bent, mert inkább az otthoni lábadozást választottam. Pénteken megyek kontrollra, amikor is kiderül, hogy színpadra tudok-e állni aznap este a Játékszínben, ahol előadásom lesz. Remélem kedvező választ kapok majd és nem kell miattam lemondani az előadást…”

- mesélte a %RIPOST%nak Kristóf, aki alaposan kiakadt a kórház bejáratánál tapasztaltak miatt.

"Szürreális élmény volt, ahogyan koldusok, hagyatéknepperek és politikai agitátorok próbálnak a betegek közelébe férkőzni. Leginkább az lepett meg, ahogyan a hagyatékra vadászó alakok leszólítottak mindenkit akiken látták, hogy esetleg egy rokonukat vesztették el éppen akkor. Õk az igazi halálkufárok és ez rettentően elkeserítő…”- magyarázta posztját a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott