Létrehozva: 2016.11.23.

Megmutatta rejtélyes szerelmét a válófélben lévő magyar sztárszínész

A szívtipró színész boldogabb, mint valaha. Úgy érzi, megtalálta élete szerelmét.

Nehéz hónapokat tudhat maga mögött Pintér Tibor. Kiderült, decemberben jogerősen is kimondhatják a válását feleségével, Beával. Ráadásul édesanyjával való kapcsolata sem alakult felhőtlenül. Aztán egy csapásra változott meg minden. Új szerelem költözött az életébe.

"Körülbelül két éve figyeltem fel rá a Facebookon, de két hónapja, életem egyik legnehezebb időszakában kezdtünk el kommunikálni. Mondta, látott az Édes életben, és mennyire elismeri a munkásságom, az életem. Végül megbeszéltünk egy találkozót" - emlékezett vissza a színész, aki hozzátette, különleges volt az első randevú, ugyanis éppen halottak napjára esett. Együtt látogattak ki a temetőbe. Mindketten gyertyát gyújtottak elhunyt szeretteiknek.

"Tenya – ahogy a barátai hívják – elénekelte édesapám sírjánál a Honfoglalás című dalt. Hihetetlen erős kötelék alakult ki közöttünk abban a pillanatban" - mesélte a Borsnak Ács Bea, akinek a neve ismerősen csenghet, ugyanis néhány évvel ezelőtt a világ legszexisebb testű nőjévé választották.

Ez a nő nagyon szép. Ez a nő nagyon okos. Ennek a nőnek hatalmas szíve van.

"Meg is ijedtem az elején: ez tényleg igaz? Hihetetlen, mennyi mindenhez ért, és hihetetlen, mennyire összefonódik az éle­tünk a szakmánk miatt is. Munkája máris érezhető változásokat hozott. Új támogatóink vannak, projektort kaptunk, a színészek friss pékárut, de ha nincs más dolga, Bea csak azért süt, hogy a próbákon, fellépéseken ehessenek a színészek, munkatársak.

Álomszerű és meseszerű ez az egész, mintha az égből küldték volna

- mondta boldogan Tibor, aki mindössze egy hete döntött úgy kedvesével, nem bujkálnak tovább és felvállalják szerelmüket ország-világ előtt.

Bea úgy érzi, megtalálta a boldogságot Tibor mellett. Közös vágyaikról is vallott.

"Közös álmunk, hogy egy tanyán éljünk majd. Imádom, hogy úgy néz ki, mint egy cowboy,

én pedig majd gumicsizmában, parasztkislányként élhetek mellette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban