Létrehozva: 2019.03.12.

Meglepő vallomás: új karrierre vágyik a magyar énekesnő

57 éves, mégis új kihívások felé kacsingat és minden vágya, hogy színésznõként is bizonyíthassa tehetségét.

Zoltán Erika, mióta csak az eszét tudja, énekesnőnek készült, és mindent meg is tett a siker érdekében. Már gyermekként zongorázni tanult és dzsesszbalett órákra járt, érettségi után pedig bárokban énekelt és táncolt. Ekkortájt találkozott Pásztor Lászlóval, a Neoton Família tagjával, aki elindította zenei karrierjét. 1986-ban részt vett az Interpop Fesztiválon, ahol a Szerelemre születtem című slágerével közönségdíjas lett, és egy csapásra országos ismertségre tett szert.  Erika azóta folyamatosan színpadon áll, de eldöntötte, szeretne filmszínészként is bizonyítani. 

"Annak idején, 1980-ban szerepeltem a Ballagás című filmben, majd 98-ban néhány hétig játszottam az egyik napi sorozatban, és mindkétszer teljesen elbűvölt a közeg és a forgatások hangulata.

Tulajdonképpen azóta vágyom rá, hogy újra kipróbálhassam magam színésznőként.

Tetszik a színpadi játék is, hiszen nagyon élveztem a Dr. Bubó és a Retropop musicalben a munkát, de valamiért mégis a filmezés vonz igazán”

– kezdte a %RIPOST% napilap keddi számában az énekesnő, aki azt is elárulta, melyik világsztár karaktere áll hozzá a legközelebb.

Ha kíváncsi vagy rá, keresd a napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget