Létrehozva: 2021.05.26.

Meglepő vallomás: Kóbor János nem jár ki a temetőbe

Szűk körben, kisebb turnusokban fogadta a barátait a születésnapja alkalmából az Omega frontembere. Kóbor mögött nehéz év áll: Mihály Tamást és Benkő Lászlót is elvesztette.

Szerző Ripost

A napokban ünnepelte a 78. születésnapját Kóbor János. Az Omega frontembere mögött nehéz év áll: a zenekar két tagját és legjobb barátait, Mihály Tamást és Benkő Lászlót is elveszítette 2020-ban. A két legenda alig néhány nap különbséggel hunyt el, óriási sebet ejtve a zenésztársaik és a rajongók lelkén.

Kicsi buli

Kóbor Jánost is megviselte a barátai halála, de a születésnapját igyekezett a helyzethez képest vidáman tölteni, és hálát adni az égnek a feleségéért, Zsókáért, és közös lányukért, a tizennégy éves Lénáért. Az ünneplés több napon keresztül tartott: Kóborék betartották a járványügyi szabályokat, és váltakozó turnusokban fogadták a vendégeket.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

„Idén a nagy ünneplés elmaradt, de senkit nem akartunk kihagyni, ezért péntektől keddig szabálytisztelően, kevés vendéggel ünnepeltünk„ – fogalmazott mosolyogva Kóbor János, akinek nem csak a születésnapját, de a hivatása végzését is átírta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.

Munka nélkül

Az énekes úgy látja, idén már nincs esély arra, hogy színpadra állhasson, dacára annak, hogy a rajongók tűkön ülve várják már a visszatérésüket – írja a Metropol.

„Amikor kiderült, hogy idén elmarad a Sziget, akkor éreztem, tudtam, hogy valószínűleg Omega-szintű koncerttel sem számolhatunk, mert mi azért nagy létszámú bulikat szoktunk tartani. Abban viszont reménykedem, hogy jövőre, az együttes hatvanadik születésnapját már megünnepelhetjük egy hatalmas Aréna-koncerttel” – mondta el Kóbor János, akinek még ennél is nagyobbra törő tervei vannak. „Szívesen venném, ha készülne egy egész estés mozifilm a zenekarunkról, és úgy egészében, a rockzene kezdeti időszakáról, hiszen a mi hivatásunkat űző embereknek bizony van miről mesélniük!” – fogalmazott mosolyogva.

Nem jár ki a temetőbe

A születésnapokon sokszor számot vetünk az életünkről, miközben azok is eszünkbe jutnak, akik már csak lélekben vannak velünk. Kóbor János minden nap gondol elhunyt szeretteire, épp ezért nem is jár ki a temetőbe; szerinte az elhunytak lelkei a szívünkben vannak, nem a föld alatt.

„A szüleimhez se járok ki és Lacihoz sem fogok kimenni a temetőbe. Számomra a temető nem egy szent hely. Ők már nincsenek ott! A szüleim és Laci is mindennap velem vannak, mindennap valamiről eszembe jutnak. Azért sem megyek oda, mert az fájdalmas, rossz érzés, főleg, hogy már mindenki egy kis urnában van. Laci temetésén például az volt számomra a még tragikusabb, hogy koporsóban temették el” – fogalmazott nemrégiben a Ripost 7-nek az énekes.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott