Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.23.

Meglepő, mire költi millióit A Piramis nyertes házaspárja

Régóta élnek házasságban, két gyermekük és unokáik is vannak, de ez sem tartja õket vissza a hatalmas lépéstõl.

Tizennyolc év után házasodtak össze A Piramis nyertesei, ám nem volt még igazi lagzijuk. Csütörtök este a házaspár két és fél milliót nyert, ebből az összegből pedig bőven futja majd a lakodalomra. Sissy  boldogan mesélt élményeiről a %RIPOST%-nak.

"Megbeszéltük a férjemmel, hogy öt-tíz millió forintig nem fogadjuk el A Piramis ajánlatát, mert nagy tervekkel készültünk, jótékonykodni szerettünk volna. Esztergomban akartunk nehéz sorsú gyerekeknek tábort szervezni, de ez nem jött össze"

– kezdte Sissy, aki ennek ellenére is boldogan távozott a stúdióból.

"A játék végén a férjem nagyon meglepett. Mitya tizennyolc év után vett feleségül, öt éve vagyunk házasok, de lakodalmat még nem tartottunk. A férjem azt mondta, a nyereménypénzből szeretné bepótolni a bulit, amit már el is kezdtünk szervezni.

Természetesen meghívjuk majd Stohl Andrást is, aki mindvégig mellettünk állt a játék során

– áradozott Sissy.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel