Létrehozva: 2020.07.09.

Megható módon emlékezik meg Fábián Juliról az M2 Petőfi TV

Az énekesnőről készült dokumentumfilmmel tisztelegnek az emléke előtt.

Június 9-én, vagyis csütörtökön ünnepelné Fábián Juli 40. születésnapját, ezért az M2 Petőfi Tv csütörtök este 22 óra 10 perckor a „Like a child” című dokumentumfilm levetítésével emlékezik meg róla.

Mint ismert, Fábián Juli magyar dzsesszénekesnő, dalszövegíró és dalszerző 2017. december 16-án tragikusan fiatalon, 37 éves korában hunyt el.

Az aranytorkú énekesnőről készült filmben zenésztársainak, barátainak, a hozzá közel állóknak a visszaemlékezései és archív felvételek váltják egymást. Az alkotást Lévai Balázs készítette – írja az Origo.

A filmben egy igazán különleges dal is hallható, amit külön erre a produkcióra szerzett a Konyha zenekar. A Földrevaló című dalban tizennyolc énekes szólal meg: Palya Bea, Wolf Kati, Tóth Vera, Mező Misi, Freddie, Jónás Vera, Mujahid Zoli, Micheller Myrtill, Bolba Éva, Urbán Orsi, Gereben Zita, Péterffy Lili, Heincz Gábor 'Biga' és Molnár Emese; valamint a 2018-as Petőfi Zenei Díjátadón Juli javára visszalépett énekesnők: Rúzsa Magdi, Lábas Viki és Schoblocher Barbara.

A petofilive.hu oldalán több énekes maga mesél arról, mit jelent számára az elkészült dal. Köztük Wolf Kati: „Engem telibe talált a dalszöveg, mert pont azt a végtelenül egyszerű dolgot fogalmazza meg csodaszépen es giccsmentesen, hogy igazából Juli nem ment el. A dal felvételekor is, mint bármikor, bárhol, ahol Juli szóba kerül, ugyanaz az érzés fog el: olyan erővel és szeretettel volt velünk, bennünk, mintha tényleg csak nem látnánk, de ugyanúgy itt állna mellettünk, velünk...” – árulta el az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük