Létrehozva: 2021.04.09.

„A mennybe ment” – zokogva jelentette be testvére, meghalt a Rendőrakadémia sztárja

Meghalt 84 évesen a Parkinson-kór szövődményeibe James Hampton. A világ egy legendás színésszel lett kevesebb a távozásával.

Életét vesztette a Parkinson-kór szövődményeivel folytatott küzdelem során a 84 éves James Hampton. A Golden Globe-díjra is jelölt színészt összesen 93 filmben és sorozatban láthattunk 1962 és 2015 között.

Már 1965-ben bekerült az F Troop című vígjátéksorozatba, amelynek mind a 65 epizódjában játszott, sok amerikai néző onnan ismerhette.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Később 30 epizódban közreműködött a The Doris Day Show-ban is, 1975-ben pedig már a legígéretesebb újoncok között jelölték Golden Globe-díjra a Hajrá, fegyencváros! című filmért, amelyben Burt Reynolds oldalán szerepelt.

Az ifjú farkasember-ben és folytatásában, valamint a kapcsolódó sorozatváltozatban, a Teen Wolf-ban Harold Howardot játszotta, majd az Ármány és szenvedély-ben láthattuk még hosszabban – miközben játszott a Kína szindrómá-ban, a Pengeélen-ben is, a Rendőrakadémia 5-ben pedig Miami polgármestereként tűnt fel.

Számos sorozatban is vendégszerepelt, köztük olyanokban, mint a Hazárd megye lordjai, a Gyilkos sorok, a Bír-lak, a Kisvárosi mesék vagy a Melrose Place, utoljára a Megváltó show című filmben láthattuk.

„Néha az emberek azon tűnődnek, honnan származik a humorérzékem. Nos, ez egy családi dolog. Unokatestvérem, James Hampton ma a Mennybe ment. Imádtam, hogy egy híres színész nőtt fel az unokatestvéremként!” – búcsúzott tőle megható sorokkal a családtagja.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott