Létrehozva: 2020.08.19.

Megdöbbentő változás, ezt tette a testével a magyar mulatóskirály

Kis Grófo tavaly nyáron még a teniszben akart zajos sikereket elérni, de mára belátta, logisztikailag ezt nehezen tudta kivitelezni. Grófo ezért döntött úgy, hogy inkább a gyúrásra koncentrál!

Kis Grófo néhány hónapja döntött úgy, hogy hetente legalább kétszer alaposan megizzasztja magát az edzőteremben. A Bulibáró leginkább kardiózni szokott, de az sem áll tőle távol, hogy súlyzókkal erősítse a bicepszét. Félreértés ne essék, a fiatal énekes nem fogyni akar, de színpadi emberként tisztában van vele, hogy jól kell kinéznie.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Hetente többször járok edzőterembe. Az egyáltalán nem célom, hogy nagyon kigyúrjam magam, az nem illene a stílusomhoz. Szeretném megnyugtatni a rajongókat, hogy továbbra is maradok az a tipikus kis grófós alak, de szeretnék jó formában lenni” – kezdte a Ripost-nak az énekes, akinek a koronavírus-járvány ellenére nagyon sok fellépése van, igaz, ezek többnyire privát rendezvények, születésnapok.

Bár Grófo tisztában van vele, hogy egy személyi edző segítségével sokkal komolyabb fejlődést is elérhetne, de úgy érzi, erre még nem áll készen, egyelőre inkább egyedül végzi a gyakorlatokat, egyedül fejleszti az izomzatát.

Fotó: Facebook

„Tudom, hogy roppant hasznos tud lenni egy személyi edző, de egyelőre hiányzik belőlem az elhatározás. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy egy edző szigorú, nála mindig azt kell csinálni, amit mond. Én még nem vagyok ennyire elhivatott, de nem tartom kizártnak, hogy a jövőben egy edző segítségét is igénybe fogom venni a fejlődés érdekében” – árulta el lapunknak Kis Grófo, aki korábban komolyan azt fontolgatta, hogy versenyszinten megtanul teniszezni, de belátta, hogy a konditerem jóval célravezetőbb és könnyebben kivitelezhető, ha formában akarja tartani magát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek