Létrehozva: 2017.01.24.

Megdöbbentő kijelentést tett várandósságáról Horváth Éva

Tavaszra várja gyermekét a mûsorvezetõ, de már paramami lett.

Horváth Éva terhesen sem unatkozik. Fotózásokra jár, és hamarosan a tévében is újra láthatjuk majd. A Velvetnek adott interjújában elmondta, attól, hogy nem volt műsora, folyamatosan vannak médiaszereplései, és úgy érzi, még mindig a szerencsések közzé tartozik, hiszen nem tagja egyik csatornának sem, hanem projektekre szerződik le.

Az Éden Hotel például ilyen volt, azt nagyon imádtam. Most viszont teljesen új élet kezdődik számomra....

Éva 38 éves. Mióta 1998-ban megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyt, folyamatosan köztudatban van, amit csak magának köszönhet. Modellkarrierjének terhessége alatt sem kellett búcsút intenie. Sőt, rengeteg munkát kapott ennek köszönhetően. Nemrég egy bikinifotózáson vett részt, most pedig kismamaruhákat mutat be. Azt hihetnénk, kiegyensúlyozott az élete, de babája miatt nagyon sokat aggódik.

"Számomra is meglepő, de iszonyatos paramami lettem. Ha szúr a hasam, akkor már egy kicsit félek, hogy valami van. Akkor attól is tartok, hogy éjjel úgy fordulok, hogy álmomban ráfekszem a gyerekre. Jó lenne ezeket az aggódásokat elengedni, igyekszem is, mert úgy gondoltam, hogy egy halál laza, nyugodt anyuka leszek, erre tessék, jó, hogy nem vagyok kész ideggörcs. Néha anyukám szokott rám szólni, hogy: Évi, ez azért már egy kicsit túl sok”.

Gyermeke nemsokára megszületik, ám egyáltalán nincs tervben, hogy párjával összeházasodjanak. Éva csinált már olyan műsort, melyben a párok összeházasodtak, és menyasszonyi ruhát is viselt már fotózások alkalmával, mégsem érzi, hogy több száz fő előtt kéne, hogy ez vele megtörténjen, így ha lesz is, csak szűk, családi körben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének