Létrehozva: 2018.04.27.

Megdöbbentő fordulat: Elfogatóparancsot adtak ki Oszter Sándor ügyében

Újabb váratlan esemény történt Oszter Sándor tárgyalásán, ismét eltolódtak a védõbeszédek.

Csütörtök reggel a védőbeszédeknek kellett volna elhangoznia Oszter Sándor büntetőperének tárgyalásán, de erre semmi esély nem volt.

A másfél éve tartó ügy a végéhez közeledik, de valami mindig történik, ami megakadályozza, hogy ítélet szülessen. Oszter Sándor a tárgyalás kezdetén nem jelent meg, ahogy a negyedrendű vádlott sem, ezért a kezdést későbbi időpontra halasztotta a bíróság.

Majd egy óra késéssel Oszter Sándor szabadkozva érkezett a helyszínre, állítása szerint dugóba került, ám K. Sándor a kényszerszünet végére sem futott be. A bíróság ezért kezdeményezte a férfi előállítását, de a rendőrség hiába kereste az otthonában, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenne.

A tárgyalás tovább folytatódik, a bíró május végére halasztotta az aktuális tárgyalási napot, akkor talán végre elhangozhatnak a védőbeszédek és kiderülhet, hogy bűnös vagy sem Oszter Sándor befolyással való üzérkedésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek