Létrehozva: 2015.11.13.

Már megismerik az utcán Los Angelesben Király Viktort

Nem tudta volna bevásárolni a poppiacra az apja. Király Tamás amerikai karriert álmodik fiának.

Király Viktor nem szomorkodik. Máris a négyszeres Grammy-díjas Eric Benethez készül hogy, hogy énekeljen neki. A dalszerző a közös munka reményében hívta meg a stúdiójába.
Viktor úgy érzi, a The Voice-nak köszönhetően

kinyíltak a kapuk, minden lehetőséget szeretne kihasználni, hogy tovább építse amerikai karrierjét. Amint lehet, találkozik a szüleivel, hogy eldöntsék, hogyan tovább.
 

– Egy dolog biztos most, hogy Viktor rengeteg időt tölt majd Amerikában. New Yorkban és Los Angelesben is – mesélte Király Tamás, a Borsnak.
– Egy célunk volt a versennyel, és azt elértük. Azt akartuk, hogy a fiamat Amerikában olyan módon ismerjék meg, amit képtelenek lennénk saját magunk megvenni, kifizetni. Erre szuper volt a The Voice. A műsornak köszönhetően például Los Angelesben már megismerik az utcán, és gratulálnak neki.


– Állandóan csörög Viktor telefonja, interjúkra hívják, stúdiómeghallgatásokra, zenészek és kiadók érdeklődnek. Adam Levine is jelezte már, hogy dolgozna vele.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban