Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.01.

Magyar sztárok, akiknek szörnyű múltját nem felejtik el az emberek!

Számos hazai híresség még most is szenved korábban elkövetett hibája miatt, sokan ugyanis nem bocsájtják meg egykori viselkedésüket.

Nap mint nap látjuk őket a tévében vagy éppen a színpadon, mégsem csupán karrierjük alapján ítéljük meg őket. Egyes celebeket ugyanis durva függőségük, egykori munkájuk, vagy éppen felháborító viselkedésük miatt örökre megbélyegeztek az emberek.

Íme, öt sztár, akik sokat változtak az évek alatt, múltjuk azonban a mai napig kísérti őket.

Baukó Éva

Az Édes Élet sztárja korábban azt nyilatkozta, hogy pánikbetegsége miatt fordult az italhoz, hiszen az tudta csak enyhíteni valamennyire szorongását. Szerencsére végül sikeresen legyőzte alkoholizmusát, ami nem utolsósorban kinézetére is jó hatással volt.

Ennek ellenére a mai napig nem tudja lemosni magáról a botrányhősnő jelzőt, több esetben egykori függősége miatt támadják őt.

Szabó Győző

A színész jó pár munkától esett el az évek alatt, több cég ugyanis korábbi durva kábítószer-függőségére hivatkozva nem akarta foglalkoztatni.  Sőt, drogos múltja miatt még egy állami kitüntetést is visszavettek tőle.

Habár hosszú évek óta tiszta életet él, múltjának hibái a mai napig nehezítik karrierjét.

Stohl András

A színész-műsorvezető 2010-ben okozott balesetet drog- és alkoholbefolyásoltság alatt, ami miatt öt hónapot ült börtönben. Szabadulása után nem halmozták el lehetőségekkel, ám a szakma végül adott neki még egy esélyt.

Sokan azonban nem tudják elfelejteni akkori tettét, több város színházában ezért a mai napig nem látják szívesen.

Aleska

A légtornászként egyre nagyobb sikereket elérő lány sem tudja elfelejtetni pornós múltját, bár mindent megtesz ennek érdekében.

Korábbi felnőttfilmes munkásságát nem tudja a szőnyeg alá söpörni, az "egykori pornósztár" titulus valószínűleg egy életre ráragadt már.

Sebestyén Balázs

A műsorvezető régi videóiban korántsem volt úriember, húsz évvel ezelőtt csúnyán megalázott embereket. Tudja jól, hogy szörnyen viselkedett, de úgy érzi, azóta már rengeteg mindent letett az asztalra.

Ennek ellenére múltja miatt sokan hiteltelennek tartják, ha  komolyabb témában fejti ki véleményét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel