Létrehozva: 2015.12.06.

Magyar sztárok, akiken pszichológus segített

Számos hazai híresség képtelen volt egyedül túljutni élete nehézségein, éppen ezért szakember segítségét kérték. Õszintén és bátran vállalják, hogy lelki világukat bizony pszichológus tette rendbe.

Minden ember életében adódnak nehéz időszakok, nincs ez másképp a magyar sztárokkal sem. Sokszor nem tudnak megbirkózni az őket körülvevő felhajtással, a mindennapi problémákkal, vagy éppen a hirtelen jött változásokkal.

Összeállításunkban most öt hazai híresség ingatag érzelmi világát mutatjuk be, sőt azt is eláruljuk, hogyan tudtak megszabadulni súlyos lelki gondjaiktól.  

Ördög Nóra

A Kocka című vetélkedő műsorvezetője sokáig csak álmodozhatott az anyaságról, ez pedig érthető módon lelkileg is megviselte őt. Meddősége miatt pszichológushoz fordult a TV2 sztárja, a beszélgetéseknek pedig végül meglett az eredménye!

Mi sem bizonyítja ez jobban, mint hogy Nóri és férje, Nánási Pál körül ma már két tündéri kisgyerek rohangál.

Éder Krisztián

A popsztárból lett fotóst sokan a világ legszerencsésebb pasijának  tartják, hiszen Mihalik Enikő lakótársaként büntetlenül csodálhatja a gyönyörű modell minden mozdulatát. New York-i élete azonban kezdetben mégsem volt annyira felhőtlen, hiszen a fiatal srác nehezen tudta feldolgozni szerettei hiányát.

Egy pszichológus személyében végül megértő segítőre talált, és egyáltalán nem szégyelli, hogy szakember közreműködésével kezelte durva honvágyát.

Tóth Vera

Az énekesnő életében számos nehéz időszak volt már, szörnyű múltbeli élményei és magánéleti kudarcai is hozzájárultak pánikbetegsége kialakulásához. A felnőtté válás nehézségeivel is akadtak problémái Tóth Gabi nővérének, aki végül egy pszichológus segítségével túljutott lelki válságán.

Ezenkívül önéletrajzi könyvének megírása és a zene szeretete is hozzásegítette mostani kiegyensúlyozott életéhez.

Fehér Balázs

A The Carbonfools énekesét teljesen összeroppantotta a hirtelen jött hatalmas siker, meglepő módon ugyanis nem tudott mit kezdeni a túlzott jóléttel. Úgy érezte, hogy egyik pillanatról a másikra kicsúszott lába alól a talaj, a teljes összeomlást pedig mindenképpen el akarta kerülni.

Pszichológusa végül a helyes útra terelte a fiatal srácot, aki a terápiát csupán egy segítségnek tartotta ahhoz, hogy újra önmagára találhasson.

Hujber Ferenc

A színész sokat küzdött alkoholproblémáival, makacs természete és magánéleti botrányai pedig ugyancsak nem segítettek neki a harmonikus élet kialakításában. Egy idő után azonban érezte, hogy változtatnia kell, nem akarta, hogy gyermekei az ő hibájából sérüljenek.

A lélekgyógyász segítségével végül sikerült feldolgoznia az életében bekövetkezett tragédiákat, és nem utolsósorban önmagának is meg tudott bocsájtani elhibázott döntéseiért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya