Létrehozva: 2021.05.12.

A mélybe vetette magát a fiatal magyar riporternő

Videó is készült az esetről.

„Ez volt eddigi életem legmerészebb húzása” – mondta az Én vagyok itt! riportere, Tótfalusi Fanni, miután kiugrott egy repülőből, négyezer méter magasból. A látványos tandemugrást hivatásos katonák vezényelték, akik munkájuk rejtelmeibe is beavatták Fannit.

Fotó: Facebook

Profi ejtőernyőshöz „kötötte életét” Tótfalusi Fanni, hiszen Gál Szabolcs – akivel közösen hajtották végre a tandemugrást – már 13 éve űzi ezt a sokak számára ijesztő mesterséget. Szabolcs a Tandemteam-csapat tagja, amely hivatásos ejtőernyős kutató-mentő katonákból áll – olyan szakemberekből, akik alpintechnikai ismeretekkel rendelkeznek és búvár-, valamint egészségügyi képzéseken is részt vesznek. Időjárástól és napszaktól függetlenül gyakorlatilag bármikor képesek ugrásokat végrehajtani.

„Három éve például minket riasztottak, amikor a jégzajlás során elszabadult egy komp a Tiszán és ki kellett menteni a rajta ragadt embert” – idézte fel egyik esetüket Gál Szabolcs, aki a Magyar Honvédség Ejtőernyős válogatott csapatának tagja is.

Tótfalusi Fanni, az Én vagyok itt! riportere az ugrás után bevallotta: ez volt eddigi életének legmerészebb húzása. A hivatásos ejtőernyőssel a „hátán” 4200 méter magasból vetették ki magukat a repülőgépből és több mint 50 másodperces szabadesés után nyitottak ernyőt.

A látványos kaland IDE kattintva újranézhető!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott