Létrehozva: 2019.06.18.

Ma végre kiderül, mit láttak a tanúk: Folytatódik Aurelio pere

Bár az emberrablással vádolt celeb ügyvédje nem számít meglepetésre, ezen a tárgyaláson bármi megtörténhet.

Aurelio érthetően feszülten érkezett emberrablási ügyének újabb tárgyalására a Kecskeméti Járásbíróságra, ami érthető, hiszen a tét óriási. Ha ugyanis a ma meghallgatásra váró szemtanúk ellene vallanak, szinte biztos, hogy nem úszhatja meg a letöltendő börtönbüntetést

Ügyvédje, dr. Pokker Zoltán arra számít, hogy a beidézett tanúk semmit sem láttak, így nem is tudják megerősíteni a sértett és a harmadrendű vádlott vallomását. Vagyis nem állíthatják, hogy emberrablás és erőszak történt azon 2017-es őszi napon, amikor Aurelio megpróbálta visszaszerezni ellopott pénzét.

Ugyanakkor eddig nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt Aurelio szerette volna, hiszen az előző tárgyaláson éppen a harmadrendű vádlott fogadta el maradéktalanul a vádiratban foglaltakat. Ezzel saját magát megmentette a súlyos felelősségre vonástól, de fiatal celebet és a másodrendű vádlottat komoly pácban hagyta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját