Létrehozva: 2017.10.02.

Lezárult egy korszak a megoperált Havas Henrik életében

A Tanár úr szervezetében rákos szöveteket találtak az orvosok.

Felépült a gyilkos kórból Havas Henrik! A népszerű tévést öt éve operálták, most már úgy érzi, túl van a kritikus időszakon.

A kezdetekben bélgyulladással kezelt Havasról a műtőasztalon derült ki, hogy nagyobb a baj, mint azt az orvosok gondolták. Ám a beavatkozás jól sikerült, a Tanár úr azóta is tünetmentes.

Nálam nem találtak daganatot, csak rákos szöveteket. A vastagbél egy nagyobb részét eltávolították, a hasnyálmirigy egy részét, a lépet.  Azóta cukorbeteg vagyok és szúrom magam.

"Se kemoterápia, se sugárkezelés, semmi nem volt. Ennek most öt éve, tényleg megúsztam” – árulta el Havas a Story4 TV Arckép című műsorában, majd hozzátette, hálás orvosainak, hogy megfékezték a nagyobb baj kialakulását.

A Blikk által megkérdezett szakember is megerősítette: ennyi év után valóban kijelenthető, hogy Havas felgyógyult a rákból.

 A tapasztalat azt mutatja, hogy öt problémamentes év után a beteg gyógyultnak tekinthető. 

"Ráadásul ez Havas esetében kimondottan nagy dolog, hiszen nála a betegség több szervet is érintett. De természetesen nem lehet kizárni, hogy a kór akár nyolc-tíz év múlva nem tér vissza” –magyarázta dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus szakorvos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott