Létrehozva: 2019.03.11.

Levetkőzött szülés után a TV2 szexi műsorvezetője

Czippán Anett hasfala a szülés után szétnyílt, emellett a fölösleges kilókkal is harcot vívott.

Czippán Anett ismét jó nőnek érzi magát! De nem volt ez mindig így mostanában. A TV2 műsorvezetője nemrég hozta világra második gyermekét, ami után megváltozott a teste.

Korábban lapunknak elárulta, hasfalával problémák vannak, a szülés után kinyúltak az izmai. Anett mindent megtett, hogy visszanyerje korábbi tökéletes alakját, 3 hónappal ezelőtt életmódot is váltott: szigorú diétába kezdett és kőkeményen edz. Ennek meg is lett az eredménye, súlyproblémája már szinte egyáltalán nincs. Mindezt bárki megnézheti azokon az igen ízléses fotókon, amelyeket nemrég készítettek róla.

"A képeket nem retusálták, csak a fényekkel és a pózokkal játszottunk. Nagyon jó érzés volt ismét jó csajnak érezni magam, főleg azért, mert az utóbbi években nem nőként, hanem anyaként funkcionáltam. Persze, a párom mindenhogy gyönyörűnek lát, most mégis a szokásosnál is nagyobb örömmel hallgattam a dicsérő szavait. Nagyon büszke rám, és ez hihetetlenül jó érzés”

áradozott az anyuka, aki továbbra is sportolni és diétázni fog, de abban is biztos, hogy már csak rövid ideig képes megvonni magától a finom falatokat.

Ha szeretnéd látni a szexi képeket, a %RIPOST% hétfői számában megteheted!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét